Múzeumok Mindenkinek Program

A program
Hírek
Múzeumok Őszi Fesztiválja
Rendezvények
Kiadványok
Linkek
Kapcsolat

Múzeumok Őszi Fesztiválja

   


 
 
MOKK munkatársak - Regionális koordinátorok

 
 
NYUGAT-DUNÁNTÚL_
 

Csécs Teréz
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar történelem-könyvtár szakán szereztem diplomát 1982-ben. 1992 márciusától a győri Xántus János Múzeum könyvtárosaként dolgozom. Közművelődési szakcsoportvezetőként (1996-1998) kezdeményeztem a megyei múzeumi szervezet részvételét a Múzeumi majális rendezvényein, múzeumi bolt létrehozását és műtárgymásolatok készíttetését és árusítását a Xántus János Múzeumban.
2006. január elsejétől a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Igazgatósága általános igazgatóhelyetteseként még több a lehetőségem a múzeumi közművelődés palettájának színesítésére, a látogatóbarátság erősítésére. Ezek között az első nagyobb szabású esemény 2006 októberében volt, amikor a Xántus János Múzeumban a régészeti állandó kiállítását kiegészítettük tapintható műtárgymásolatokkal és értelmi sérülteknek Kézen fogva... címmel nyomtatott kiállítás vezetőket készítettünk a Fogyatékosok Esélye Közalapítványnál elnyert pályázat segítségével.
Közéleti tevékenységeim: Ménfőcsanaki Közéleti Klub vezetőségi tagja 1994-2004.; Világosvár Ménfőcsanaki hírek, vélemények című havi lap szerkesztése, kiadói munkái 1996-2004-ig.

   

Dr. Zágorhidi Czigány Balázs
Tanulmányaimat a Kossuth Lajos Tudományegyetem, történelem-latin szakán végeztem, ugyanott posztgraduális doktori képzésen vettem részt (1995-1998) majd PhD fokozatot szereztem.
1998-tól a vasvári Helytörténeti Múzeum igazgatója, a Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény vezetője. Óraadó tanárként oktatok, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudumányi Karának Medievisztika Tanszékén .
Kutatási területem a középkori Vas vármegye története és a domonkos rend magyarországi múltja. A vasvári domonkos kolostor rehabiliotációjával párhuzamosan 1999 óta Dr. Kiss Gábor régésszel közösen alakítottuk ki az épületben a "Kapuk a múltba - Képek Vas vármegye középkorából" c. kiállítást és a Domonkos Rendtörténeti Gyűjteményt. A középkori megyetörténeti kiállításunk, amelyhez különböző szintű múzeumpedagógiai programok kapcsolódnak, elsősorban az általános és középiskolás diákok számára készült, de egyetemista és főiskolás hallgatók (medievisták, régésztechnikusok és múzeumpedagógusok) számára is lehetőséget kínál szakmai gyakorlatra.

 


 
KÖZÉP-DUNÁNTÚL_
 

Szőkéné Fekete Erzsébet
1972 óta dolgozom a közművelődésben. A művelődési otthoni hálózatban kezdtem és 1986 óta dolgozom jelenlegi munkahelyemen és munkakörömben. Az esztergomi Duna Múzeumban (Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum)  vagyok könyvtáros-közművelődési munkatárs. Feladataim közé tartozik a múzeum több mint 10 ezer kötetes könyvtárának gondozása, valamint a múzeumban folyó közművelődési munkában való aktív részvétel.
Az intézményi munkamegosztásból fakadóan feladatom a múzeumi nagyrendezvények – részbeni – tervezése, szervezése és  a technikai lebonyolításban való részvétel. Az intézmény pr. és marketing tevékenységének összefogása, kiemelten a múzeum külső környezetével való kommunikáció és kapcsolatok szervezése (intézmény és látogatók, média kapcsolatok), marketing akciók tervezése, lebonyolítása.
 Mint minden munkatárs, saját munkám elismeréseként is értékelem a Múzeum szakmai díjait: az  Év Múzeuma 2000; az Év Európai Múzeuma különdíj 2002; Családbarát Múzeum 2005. Múzeumi koordinátorként szeretném ismereteimet és tapasztalataimat megosztani régióm (Komárom-Esztergom  és Fejér megye) múzeumaiban dolgozó kollégáimmal.

   

Vidi Nándorné
Tanulmányaimat a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola szociális szervező – művelődésszervező szakán, valamint az Eötvös Lóránd Tudományegyetem kulturális menedzser szakán végeztem.
Múzeumi területen 1999 év óta dolgozom, a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság Közönségkapcsolatok és marketingosztály vezetője vagyok.
Fő tevékenységi területem a múzeumfejlesztés és a közönségkapcsolati tevékenység köré szerveződik.
Kidolgozott projektjeim e témakörökben:
- Utazás a római kori Pannóniában - a Dunántúl római kori kiállítóhelyeinek marketingterve 2001 (Varga Andrea ajkai térségfejlesztési menedzserrel közös munka)
- A badacsonytomaji Egry József Emlékmúzeum üzleti és marketingterve
- Közép - dunántúli régió és a veszprém megyei múzeumok középtávú fejlesztési terve 2000 illetve 2001
- Európa kicsinyben - Unsere Wurzeln - Nase Korenye - német, szlovák, magyar ajkú falvak kulturális örökségének gyűjtésére, megőrzésére, bemutatására, értékeik átadására komplex modell kidolgozása és megvalósítása 2001-től
- A magyarországi német nemzetiségi települések ember és a természet által alkotott környezetének, nyelvi és szellemi értékeinek feltérképezése, jövőkép megfogalmazása (kutatás, adatrögzítés, fejlesztési terv és stratégia kimunkálása) 2004-től a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának Kulturális Bizottságnak támogatásával
2007. "sváb" út tematikus, örökség út kimunkálása a Közép-dunántúli régióban
- a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság múzeumi szabadegyetemének megszervezése, megvalósítása V. dr. Fodor Zsuzsa megyei múzeumigazgatóval
Szakmai elismeréseim:
– "Kiváló munkáért" miniszteri kitüntetés 1987
– "Donaudeutsche Landsmanschaft in Reinland Pfalz" kitüntető érdemérem "évtizedeken át végzett értékmegőrző, értékközvetítő és kapcsolatépítő tevékenységért Mutterstadt Németország, 1985
– Nívó díj 2005. a Szecessziósdi című múzeumpedagógiai munkafüzetért amelynek szerzői Gopcsa Katalin művészettörténész és Makai Betti garafikusművész, és Vidi Nándorné
– Múzeumi díj, Veszprém, 2005

 


 
DÉL-DUNÁNTÚL_
 

Andrásné Marton Zsuzsanna
A Kecskeméti Óvónőképző Intézetben óvónői diplomát, majd 1991-ben az Illyés Gyula Pedagógia Főiskolán tanítói oklevelet szereztem.
A szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeumban dolgozom 1986 óta múzeumpedagógusként. Az intézmény közművelődési és múzeumpedagógiai tevékenységét koordinálom. A kiállítás-hasznosítási koncepció elvét szem előtt tartva különböző korosztályoknak szervezek közönségcsalogató programokat: múzeumi tanórákat, kézműves foglalkozásokat, játszóházi programokat, előadásokat, filmvetítéseket, honismereti szakköri programot stb.
Közéleti tevékenységeim: Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület tagja, TKME Szekszárdi Klubja alapító tagja, vezetője (1989); Egyed Antal Honismereti Egyesület tagja (2002); Magyar Camping és Caravanning Club (MCCC) Tolna Megyei Szervezetének vezetőségi tagja (1994); Táborozó Természetbarátok Egyesületének alapító tagja (2004).

   

Tillai Gábor
1986 óta dolgozom a pécsi Janus Pannonius Múzeumban, közművelődési munkatársként, középiskolai történelemtanári diplomával. Munkám jórészét a kiállításainkba látogatók legváltozatosabb tájékoztatási formáinak 'kitalálása' teszi ki. Múzeumpedagógiai tevékenységem a tizenévesektől a felnőtt korosztályokig terjed; vetélkedők, pályázatok szervezésétől a tárlatvezetéseken át a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület helyi klubjának irányításáig. Módszertani munkám elismeréseképpen dolgozhattam ösztöndíjjal az oxfordi (Anglia-1994), leuveni (Belgium-1995) és bolognai (Olaszország-1994) egyetemeken ill. Franciaországban 2002-ben az ottani Kulturális Örökség Minisztérium Ösztöndíjával. Az 1990-es években óraadóként tanítottam a Pécsi Tudományetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézetében múzeumi animációt 8 éven keresztül. 20 éves szakmai és közösségszervező munkámat 2005-ben Sólyom László köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével honorálta.

 


 
DÉL-ALFÖLD_
 

Csizmaziáné Lipták Mária
1970-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemen magyar-orosz szakosközépiskolai tanári diplomát, 1980-ban az ELTE-n népművelői diplomát szereztem.
1966-tól öt éven át voltam az egyetemi táncegyüttes vezetője, kulturális programok szervezője, az egyetemi kulturális bizottság tagja.
A diploma megszerzése után 1970-1978 között a Bartók Művelődési Központ művészeti előadójaként dolgoztam, ahol az előadóestek , ismeretterjesztő rendezvények szervezése mellett a művészeti csoportok munkájának segítése volt a feladatom. majd 1980-ban az ELTE-n népművelői diplomát kaptam .
1978-2006 a Móra Ferenc Múzeumban a Közművelődési Osztály vezetője voltam.
Nevemhez kötődik a közel harminc éve folyamatosan népszerű gyerekprogram, a Múzeumi matiné elindítása . A kiállítások szervezése mellett számos sorozattal, koncertekkel, könyvbemutatókkal, raktárbemutatókkal  kapcsoltam a múzeumot  (Beszélgetés kortárs tudósokkal, Beszélgetés kortárs művészekkel, Akadémikusok nyakkendő nélkül) Szeged kulturális vérkeringésébe. Az itt folytatott tanulmányok elmélyítették a szociológia iránti érdeklődésemet (szakdolgozatomat tanári diplomám megszerzéséhez is szociológiából írtam). Mivel mindig fontosnak tartottam, hogy ismerjük látogatóinkat, a szegedi Képtárban 1979-ben végeztem közönségvizsgálatot. (Jelenleg a szegedi pedagógusok körében végzek felmérést).
2005-től a NKÖM felkérésére a múzeumi népművelés országos szakfelügyelője vagyok,  nyolc megye - köztünk régiónk megyéi - és néhány országos múzeum munkájának a felügyelete és szakmai segítése a feladatom.
2006-ban munkám elismeréseként a Szeged Kulturájáért megtisztelő díjat kaptam.

   

Váczi Mária
1982 augusztusa óta vagyok a Szórakaténusz  Játékmúzeum és Műhely művelődésszervező munkatársa. Népművelés – Könyvtár szakon végeztem a Debreceni Tanítóképző Főiskolán, majd szociológiát tanultam az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Munkám érdekes és változatos; a szervezés mellett szívesen tartok játékkészítő és kézműves foglalkozást a műhelybe érkező gyerekeknek. Néhány korábbi feladatom közül szívesen emlékszem "A játék, mint mentalitás a 21. század küszöbén" címmel rendezett nemzetközi játékszociológiai konferenciára; az idén immár 13. alkalommal szervezett sárkányeresztő találkozóra és húsvéti játéknapra, vagy a tizennegyedik éve működő "Szórakaténusz Európai Játékközpont" Alapítvány titkáraként akkreditáltatott 60 órás pedagógus továbbképzési programra.
Jelenleg a jövő év márciusában "Sors és Játék" címmel nyíló időszaki kiállítás előkészítésén dolgozom, melynek témája a társasjáték.

 


 
ÉSZAK MAGYARORSZÁG_
 

Éliás István
A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola földrajz - rajz, majd 2000-ben az Iparművészeti Egyetem vizuális és környezetkultúra / múzeumpedagógia szakán végeztem. Munkahelyem a miskolci Szemere Bertalan Művészeti Szakközépiskola, ahol művészettörténetet, népművészetet és rajzot oktatok. A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának Neveléstudományi Tanszékén tanítási gyakorlatokat vezető tanár vagyok.
A 2001-ben alakult Miskolci Múzeumpedagógiai Műhely egyik alapító tagja vagyok. Vezetőjeként, a helyi múzeumok és műemlékek, múzeumpedagógia lehetőségeinek kidolgozásán és megvalósításán dolgozom. Múzeumpedagógiai kiadványok, publikációk, múzeumi vetélkedők, gyermekfoglalkozások, intézményi kooperációk szerepelnek munkáim között, amelyekbe bepillantást nyújt a www.mimumu.atw.hu internetes oldal.
Bázisintézményem a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum, ahol - a múzeumpedagógia területein belül - elsősorban a kortárs képzőművészetre épülő pedagógiai lehetőségeket vizsgálom.

   
Némedi Varga Zoltán
Végzettségem történész-muzeológus, kulturális és marketing menedzser. Tanulmányaimat a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi és Közgazdasági Karán, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végeztem.
1998-tól dolgozom a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság központjában Miskolcon. A megyei múzeum menedzsere vagyok és 2003-tól a Herman Ottó Múzeum kiállítási épületének intézményvezetője. 2001-től részt vettem a megyei múzeumi szervezet intézményeinél kidolgozott marketing és stratégiai tervek elkészítésében. Felkért szakértőként a megyén kívüli múzeumok munkáját is segítettem (Nógrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, Közlekedései Múzeum). Kutatási területem: múzeumi marketing és rendezvényszervezés. Közéleti tevékenységeim: Pulszky Társaság tagja, Miskolczi Borbarátok Társaságának titkára.
   

Veres Gábor
Végzettségem etnográfus, művelődésszervező- kulturális menedzser, történelem tanár. Tanulmányaimat a Debreceni Egyetemen, a Miskolci Egyetemen, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán, valamint a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán végeztem.
1995-től dolgozom az egri Dobó István Vármúzeumban. A közönségkapcsolati munkát 1997-óta osztályvezetőként, 2001-től igazgatóhelyettesként irányítom. Részt vettem számos látogatóbarát kezdeményezés kialakításában, elindításában, melyek ma is meghatározó elemei a vármúzeum arculatának. 2001-től oktatok az Eszterházy Károly Főiskolán Néprajzot, népi építészetet, népművészetet. Kutatási területem: Népi jogszokások, település, építkezés, lakáskultúra. Közéleti tevékenységeim: Felső-Magyarországi Várak Egyesületének elnökségi tagja 2002-től, Magyar Néprajzi Társaság, Pulszky Társaság, Eger Vára Barátainak Köre.

 


 
ÉSZAK-ALFÖLD_
 

Kállai Irén
1992-ben szereztem diplomát a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, végzettségem szerint  középiskolai földrajztanár és etnográfus vagyok. A diploma megszerzése óta dolgozom szülővárosom múzeumában, Berettyóújfaluban, a Bihari Múzeumban, mint néprajzos muzeológus és múzeumvezető. A múzeum irányítása mellett jelentős civil szervezeti munkát is végzek, 1992-1993 óta alapítója és fő szervezője vagyok a Bihari Múzeum Baráti Köre civil szervezetnek és a Bihari Múzeumért Alapítványnak. Az 1993-ban megalakult kistérségi szervezetnek, a Bihari Népművészeti Egyesületnek megalakulása óta titkáraként dolgozom, koordinálom az egyesület szakmai tevékenységét. 1999 óta szervezem és vezetem az Országos Csuhéfonó Alkotótáborainkat.
Városi, térségi rendezvényeinken, táborainkban szakmai előadásokat is tartok az egyesület munkájáról, Berettyóújfalu, illetve Bihar helytörténetéről, Bihar népművészetéről, kézműves hagyományairól.
2005-ben elvégeztem egy 120 órás tanfolyamot, kompetencia alapú alapkészség-fejlesztő csoportmunka irányítására szereztem jogosítványt.
Az ECDL START bizonyítványomat 2006-ban szereztem meg, de több mint 10 éves pályázatírói gyakorlattal is rendelkezem.

   

Pató Mária 
A Jászberényi Tanítóképző Főiskola tanító-könyvtár szakán szereztem diplomát 1989-ben, majd 2007-ben végeztem a Pécsi Tudományegyetemen mint informatikus könyvtáros. 1989 augusztusától a szolnoki Damjanich János Múzeum könyvtárosaként dolgozom.
A Könyvár- és Közönségkapcsolati osztály vezetőjeként (1998) munkám a közművelődési, múzeumpedagógiai munka felé fordult.
Az elmúlt tíz évben új programokat alakítottunk ki (ezek szervezése, koordinálása lett az én feladatom), figyelembe véve a látogatók igényeit:
- Napjainkra már jól ismert és sikeres programjaink a Tavaszi sokadalom, a Kulturális Örökség Napok, Múzeumok Majálisa, Szent Iván napja.
- Kezdeményeztem a kiállításainkhoz, rendezvényeinkhez kiegészítő programként az izgalmas, újszerű kiállítás vezetéseket.
- A Múzeumok Őszi Fesztiválja 2006 óta új programelemként kapcsolódott be az éves rendezvénysorozatba.
- 2007-ben harmadik alkalommal rendeztük meg az Adventi vásárt, ahol a megye jeles kézműveseit hívjuk meg, amelynek minden évben a Szolnoki Galéria ad helyet.
Hitvallásomnak Bessenyei György nemes gondolatát választva igyekszem a látogatóknak/ért munkálkodni: "Életednek minden napján kell tanulnod, hogy elméddel, mint hajnalcsillag másoknak világító fáklyául szolgálhass!"

 


 
PEST MEGYE_
 

Gócsáné Móró Csilla
1983-ban végeztem az egri tanárképző főiskola történelem-népművelés szakán, 2005-ben PTE művelődésszervező szakán. 1983-tól a tápiószelei Blaskovich Múzeum igazgatójaként dolgozom, szervezem kiállításait, végzem a gyűjteménygyarapítást, feldolgozást, nyilvántartást, mindenféle közművelődési, múzeumpedagógiai munkát.
1992 óta tagja vagyok a Pulszky Társaságnak, 1998-tól 2007-ig a PT ellenőrző bizottságában tevékenykedtem. Tagja vagy ok a MAMUTT-nak, az ICOM-nak.
Szakmai érdeklődés: köznemesség, helytörténet, közönségkapcsolat, múzeumpedagógia, kulturális turizmus, kistérségi turisztika, tápiómenti természeti és épített környezet értékeinek védelme, örökségének népszerűsítése.
1985 óta titkára vagyok a Blaskovich Múzeum Baráti Körének
Díjak, elismerések: 1998. Év múzeuma pályázat egyik különdíjasa a tápiószelei múzeum, egyszemélyes múzeumként ez a vezető munkájának elismerése; 2000. Pest Megye Önkormányzatának Közművelődési Díja.

   
Joó Emese
A papírforma szerint etnográfus, népi játszóházi foglalkozásvezető és közművelődési szakember vagyok. 1992-ben végeztem az ELTE néprajz szakán, 1998-ban a Bács-Kiskun Megyei Közművelődési Intézet felsőfokú szakképzésén. Figyelemmel kísérem a tárgyalkotás hagyományos és különleges, új formáit. Magam legszívesebben hosszú sörényű, gyönggyel hímzett, puha játéklovakat varrok. Az Európai Folklór Intézet munkatársaként részt vettem a Fából vaskarika - nem-mindennapi kreativitás nemzetközi kiállítás (2004.) és a Különjárat kiállítás (2005.) rendezésében, amelyek különleges mai kézműves alkotásokat mutattak be. Jelenleg a Néprajzi Múzeumban dolgozom, közreműködtem a műanyag kiállítás (2006.) létrehozásában. Múzeumpedagógusként kapcsolatot próbálok teremteni a látogatók és a kiállított tárgyak között. Játszom és beszélgetek velük, kérdezek és kérdéseket várok tőlük. Keresem a lehetőségeket a különböző kulturális jelenségek értelmezéséhez és közvetítéséhez, a tárgyak üzenetének megfejtéséhez a régi és az új, a hagyományos és a modern, a múlt és a jövő határán.
   

Renner Zsuzsanna
Az ELTE Bölcsészettudományi Karán szereztem diplomát történelem, angol nyelv- és irodalom, valamint indológia szakon. Ezután az MTA Nyelvtudományi Intézet Orientalisztikai Csoportjához kerültem tudományos továbbképzési ösztöndíjasként. 1990 óta dolgozom a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumban az Indiai és Délkelet-Ázsiai Gyűjtemény kurátoraként, majd 2002 óta a múzeum igazgatójaként. Kutatom és tanítom az indiai művészetet, melyen belül különösen a korai hindu szobrászat és a mai hinduizmus és buddhizmus vizuális kultúrája foglalkoztat. Nagyon fontosnak tartom, hogy a múzeumban műtárgyakban és tudásban felhalmozott értékeket minél szélesebb közönség számára, s minél vonzóbb, változatosabb formában tegyük hozzáférhetővé, ugyanakkor mindig megbízható és hiteles támpontot nyújtva a keleti kultúrákban való eligazodáshoz. 

 
 
<<vissza