A bernáthegyi legendája
Honnan származik a bernáthegyi legendája? Nos, élt a XI. században egy báró, aki a szerzetesi életet választotta. A Savoya-ból származó Mentoni Bernát 1040-ben egy kolostort is építtetett, és ott élte életét, az alpesi hágó zordon vidékén. Később tiszteletére róla nevezték el a svájci Nagy Szent Bernát-hágót.
A báró választása nem volt véletlen, ugyanis ez a bronzkor óta működő hágó már a Római Birodalom idejében is fontos kereskedelmi útvonal volt, Itáliát kötötte össze az északabbra fekvő provinciákkal. A szerzetesrendek komoly munkát vállaltak ezen útvonalak mentén épült kolostoraikban. Egyrészt szállást és élelmet biztosítottak a vándoroknak, utazóknak, másrészt a zordon vidéken a sokszor kiszámíthatatlan időjárásban eltévedt vagy bajba került utazók mentésében vettek részt.
A kolostorban a kutatásban és a mentésben aktívan segédkező kutyákat tartottak és tenyésztettek – igaz, a célirányos tenyésztés csak a XVII. században kezdődött -, akik a bernáthegyi nevet egyrészt Mentoni Bernát, a kolostor alapítója, másrészt a hágó után kapták. Persze az évszázadok során temérdek legenda szövődött a nagy kutyák köré, de bizony sok csodás megmenekülés története igaz. A bernáthegyi kutyák számtalan embert kutattak fel a lavina, a hó fogságában, segítettek kiásásukban, és nagyon sok ember menekült meg a fagyhaláltól azáltal, hogy egy bernáthegyi a testével melegítette, míg a mentőcsapat meg nem érkezett. Ilyen igaz legenda volt Barry, a méltán híres bernáthegyi kutya, amely egymaga 40 ember életét mentette meg az 1800 és 1814 között. Hamis, de kedves legenda a rumoshordót nyakában viselő bernáthegyi. Ezek a kutyák sosem viseltek a nyakukban rumoshordót, a legenda nem más, mint egy festő képzeletének szüleménye.
Egyébként a kolostor a mai napig létezik és működik. A szerzetesek, akik ott élnek, változatlanul segítik a bajba jutottakat, és a mai napig tartanak bernáthegyi kutyákat. Általában 10-12 kutya él velük, és a már kétszáz éves hagyománynak megfelelően az egyik kutya mindig a Barry nevet viseli.
A bernáthegyi valósága
Ez a nagy mackó végtelenül kedves, türelmes, nyugodt fajta, éppen ezért kiváló társállat, akár gyermekek mellé is, hiszen a kicsiket kifejezetten szereti. Végtelenül toleráns, és nagyon intelligens. Azt tudjuk, hogy régen az egyházi iskolák nyújtották a legmagasabb szintű képzést, a szerzetes tanárok végtelen bölcsességgel és türelemmel okították a nebulókat. Ugyanez jellemezte őket a tenyésztésben is: felhalmozott tudással, és sok gyakorlati tapasztalattal nevelték és alakították a kutyákat. Így lehetett a bernáthegyi az, aminek ma is ismerjük.
Nagy, erős, puha és meleg, kedves tekintetű eb, melynek nevelése sem embert próbáló feladat. A kedves szóra azonnal reagál, de a haragos, dühös, agresszívviselkedésre igen érzékeny. Szereti, ha rend, béke és nyugalom van körülötte. Igazi családi kutya, bár nem feltétlenül lakás- vagy kanapé eb. Nem szereti, ha kimarad az eseményekből, igényli, hogy törődjenek és foglalkozzanak vele. Nem kell vele folyamatosan sportolni, de szüksége van a mozgásra, és bár nem haspók, méretéhez képest meglepően kevéssel is beéri, ha jó minőségű táplálékot kap.
Tanítása egyetlen dolog miatt lehet nehézkes: a hanghordozásra is képes érzékenyen reagálni. Bár következetes és türelmes tanítással bármire megtanítható, az ingerültebb, nyugtalanabb, idegesebb, türelmetlenebb hanghordozás azonnal kizökkenti őt legendás nyugalmából. A parancs, a kemény hangvétel nem a bernáthegyi neveléséhez való, és a hosszúra nyúló foglalkozásokat is rosszul viseli. Bár napjainkban elsősorban családi eb, ha van rá késztetés, nyomkövetésre érdemes lehet megtanítani.
Nincs tisztában méretével és erejével, képes a pórázt rángatni, ha valami érdekeset lát, vagy örömében a lábáról ledönteni az embert. Éppen ezért szocializációja már kicsi kölyökkorától nagyon fontos.
A rossz szándékkal közelítőt azonnal megérzi, és bár nem ugatós, erre hevesen reagál. Nem őrző-védő fajta, de családját, szeretteit megvédi. Ám ha valaki jó szándékkal közeledik, biztos, hogy a bernáthegyi barátsággal, farokcsóválva fogadja. A gyerekekkel kifejezetten jól kijön, ők pedig imádják a bernáthegyi kedves arcát, mackós termetét, meleg bundáját. Ráadásul játszani is lehet vele, ez pedig külön élmény úgy a gyereknek, mint az ebnek. Jó hír, hogy más kutyákkal is kifejezetten jól elvan, feltéve, hogy a másik eb nem agresszív vele szemben. A cicákat sem zargatja, a család összes állata teljes biztonságban lehet a bernáthegyitől és a bernáthegyi mellett.
Szőrmentén a bernáthegyiről
A bernáthegyi bájos, puha és meleg bundája bizony elég macerás, és sok munkát igényel. Hetente kétszer ki kell kefélni és fésülni, hogy mindig szép és puha legyen. A vedlési időszak embert próbáló, ilyenkor a napi fésülés – kefélés is kevésnek bizonyulhat, főleg, ha a hosszabb szőrű változat él a családban. Merthogy bernáthegyi van rövid- és hosszúszőrű változatban is. A rövidszőrű kutyák bundája testhez simuló, érdes tapintású, ám kicsit sem durva. A hosszúszőrű ebek bundája is csak közepesen hosszú, de sosem göndör, inkább enyhén hullámos vagy egyenes.
